Látnivalók, nevezetességek, helyi értékek Magyarországon és a környező országok magyarlakta területein.

A kiállításon a XX. századi Kecel tárgyi emlékeit láthatjuk, olyan eszközöket, melyeket nagy- és dédszüleink nap mint nap használtak, valamint majdnem száz érdekes fotót a településről, melyek nagyrészt a századforduló és a ’80-as évek között készültek. Sokszínű intézmény a miénk, hiszen többször megemlékeztünk nemzeti ünnepeinkről, modern művészek alkotásait is megtekinthették a látogatók, számos előadást szerveztünk, rendeztünk filmklubot, esküvőknek is helyet adott a múzeumkert, továbbá a Múzeumok Éjszakája kulturális programhoz is csatlakozunk minden évben. Várunk mindenkit szeretettel!

A nagyatádi Városi Múzeum célja, hogy gyűjtse, megőrizze és bemutassa történeti, néprajzi, művészeti gyűjteményeit. A múzeum állandó és időszaki kiállításaival, családi és közösségi programjaival, szakmai rendezvényekkel a látogatók minél szélesebb köreinek kíván lehetőséget nyújtani az élményszerű ismeretszerzésre, művelődésre és szórakozásra egyaránt. A múzeum jelenleg a T25 Művészeti Galériában működik.

A Várostörténeti Múzeum 18. századi, hangulatos épülete Pécs legrégibb ipari műemléke, tímárház volt egykor. Állandó történeti kiállítása igen gazdag tárgyi-, képi- és dokumentum műtárgyegyüttest mutat be a török alóli felszabadulástól (1686) az 1950-ig terjedő időszakig. Sok enteriőr, makett színesíti a tárlatot, megcsodálható itt több korból származó szobabelső, s emellett a múzeum igen jelentős képeslapgyűjteménye, valamint egy, az 1940-es éveknek sehol máshol nem látható tárgyakkal, relikviákkal emléket állító kiállítás is.

A tanösvény Várpalota központjából, az Újlaki vártól indul és gyalogosan járható végig. A tanösvény végigvezet a Kelet-Bakony jellegzetes szurdokvölgyén, változatos erdőkkel, gyönyörű panorámájú kilátópontokkal. A Várvölgy a Palotai-Bakonyra jellemzően északi irányba indul, majd nyugatra fordulva éri el Bátorkő várát. A tanösvény hossza 18 km, melyet 13 állomás tagol. A Vár-völgy és környéke több mint száz éve része a katonai lőtérnek. A tanösvény elérhető a piros sáv jelzésen keresztül is. A tanösvény mentén, több helyen találhatunk pihenőhelyeket is.