A Kis-Balatonnál található Diás-sziget fokozottan védett természetvédelmi területen fekszik, kizárólag a Kis-Balaton Látogatóközpontból induló szakvezetés során tekinthető meg! A Kis-Balaton Látogatóközponttól szakvezetett kenutúrákat indítunk a Fekete István-emlékhelyhez a Diás-szigetre. A vízitúrán való részvétel előzetes bejelentkezéshez kötött. Jelentkezni a túra előtti nap 16.00 óráig lehet. Amennyiben vannak még szabad helyeink az induló csoportban, akkor a helyszínen is tudnak jelentkezni a túrára. A szabad helyek iránt kérjük 9.00-9.45 óra között érdeklődjenek a pénztárunkban.

Kiemelt ajánlat

2026-ban a Kis-Balaton Látogatóközponttól szakvezetett kirándulásokat indítunk a Fekete István-emlékhelyhez a Diás-szigetre saját járművel, golfautóval, vízi úton, kenuval. A Diás-sziget fokozottan védett természetvédelmi területen fekszik, kizárólag a Kis-Balaton Látogatóközpontból induló szakvezetés során tekinthető meg!

2026-ban a Kis-Balaton Látogatóközponttól szakvezetett kirándulásokat indítunk a Fekete István-emlékhelyhez a Diás-szigetre saját járművel, golfautóval, vízi úton, kenuval. A kirándulás bevezető 3 km-es szakasza kenuval vagy szárazföldön is megtehető. A Diás-sziget fokozottan védett természetvédelmi területen fekszik, kizárólag a Kis-Balaton Látogatóközpontból induló szakvezetés során tekinthető meg.

Fedezze fel a 2026. évi wellness hétköznapok csomagot Hévízen, amely tökéletes választás bejáró vendégek számára, akik egy teljes napos feltöltődésre vágynak. A program egész napos wellness- és szaunahasználattal biztosít teljes kikapcsolódást, ahol a pihenés és a testi-lelki regeneráció kerül a középpontba. A csomag részeként egy ízletes, 3 fogásos ebéd is várja a vendégeket, amely tovább emeli az élmény színvonalát.

A Bonvital Wellness & Gastro Hotel ideális választás mindazok számára, akik Hévíz felfedezését kényelmes, belvárosi szállásról szeretnék megkezdeni. A felnőttbarát hotel kiváló kiindulópont a városnézéshez, hiszen közvetlen közelében található Hévízi-tó és a város legfontosabb látnivalói, így a wellness pihenés könnyedén összekapcsolható kulturális és természeti élményekkel. A Bonvital Hotel így nemcsak kényelmes szállás, hanem tökéletes bázis is a város felfedezéséhez, ahol a wellness élmények és a városnézés harmonikusan egészítik ki egymást.

Fedezd fel 2026-ban is a felnőttbarát nyári wellness élményt Hévízen, ahol a pihenés és a pezsgő hangulat tökéletes egyensúlyban találkozik. Foglalj előre, és használd ki akár a 20% előfoglalási kedvezményt, hogy kedvezőbb áron élvezhesd a nyár egyik legkülönlegesebb kikapcsolódását Hévízen. A Bonvital exkluzív ajánlataival idén nyáron nemcsak a világhírű hévízi tó gyógyító erejét élvezheted, hanem különleges spa partyk, hangulatos éjszakai fürdőzések és prémium wellness szolgáltatások is várnak.

2026. évi zsidó programok ajánlója, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) eseményei, rendezvényei. Judaizmus, színház, zene, gasztro, tudás, séta vagy ünnep: minden egy helyen! Kattanj rá és vedd meg jegyed!

Michael Calvin – Naftali Schiff: Csoda – Magyar fiúk, akik megmenekültek a gázkamrából
2026. évi zsidó programok ajánlója, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) eseményei, rendezvényei. Judaizmus, színház, zene, gasztro, tudás, séta vagy ünnep: minden egy helyen! Kattanj rá és vedd meg jegyed!
Kiemelt ajánlat

Siófok idén is ezernyi élménnyel vár! A Húsvéti Nyuladalom, a színes kulturális Tavaszi Fesztivál, a szezonnyitó Pünkösdi Rózsaünnep, az októberi Halfesztivál minden évben megörvendezteteik a várost és vendégeit. De lesz idén is New Orleans Jazz Fesztivál, Bor és Kenyér Ünnepe, Városnap, Téli Varázs, valamint Puncs és Szilveszteri Party is Siófokon. Mindig zajlik az élet a városban. Élményekkel teli rendezvények, színes kalandok, aktív kikapcsolódás a Balaton-partján egész évben! Számos családi és gyermekprogram és turisztikai látnivaló szolgálja az ideérkező szórakozni, kikapcsolódni, pihenni, fürdőzni vágyó érdeklődőket.

A Városmajori Nyári Fesztivál 2026-ban is változatos, több műfajt felvonultató programokkal várja a látogatókat Buda szívében, a nyár elejétől egészen őszig. A megújult, ősfákkal övezett szabadtéri színpadon több mint hetven produkció – koncertek, színházi előadások, ősbemutatók, gyerekprogramok és filmvetítések – gondoskodik a különleges kulturális élményről. A fesztivál valódi műfaji sokszínűséget kínál, így régi és új nézők számára egyaránt kihagyhatatlan program Budapesten.