A Dunántúli-középhegység három nagy hegycsoportból áll. Egyik a Bakony, amely Keszthelytől a Balaton-felvidéken át húzódik egészen Pannonhalmáig. Másik a Vértes-Velencei-hegyvidék, amely Fejér megyében található. Harmadik a Dunazug-hegyvidék. Ennek hegyei a Pilis, a Gerecse, és a Budai-hegység, valamint Bicske-Zsámbéki-medence. A Dunántúli-középhegység nagyobb települései közül néhány: Veszprém, Várpalota, Oroszlány, Tatabánya.

A Breuer László Természetvédelmi Oktatóközpont erdei iskola és kulcsosház a Magas-Bakony szívében, Pénzesgyőrben várja az erdei iskolai csoportokat, osztályokat, baráti társaságokat ás kirándulni vágyókat. Két épületben 50 fő számára tudunk kényelmes közösségi szálláshelyet biztosítani, jól felszerelt konyhával, modern vizesblokkokkal, központi fűtésrendszerrel. A kertben kenyérsütő kemence, sátorozási és tűzrakási lehetőséggel, a vegyszermentesen termelő bemutató gazdaságban gyógy- és fűszernövénykerttel, hagyományos fajtákból álló gyümölcsössel és racka birkanyájjal. Az épületek akadálymentesek, erdei iskolai programjaink akkreditáltak.

A borrend alapvető célja, a tájegység szőlő és bortermelési hagyományainak, értékeinek fejlesztése és megerősítése, a borkultúrával kapcsolatos tevékenységek szakszerű végzésének fenntartása és arra való ösztönzés. A borrend részt vesz a Szent György napi rendezvényeken, borversenyeken, borrendi avatásokon, a Móri Bornapok társrendezője, folyamatosan tartja a kapcsolatot a környező borrendekkel.

Elkötelezetten rajongunk a fa/faszénen készült ételekért. Elsősorban a bbq-grill-kemencében készült ételek utánozhatatlan ízvilágát szeretnénk megismertetni a szenvedélyes húsimádók körében. Prémium konyhaművészeti eszközök, kiváló alapanyagok és tapasztalt chefek gondoskodnak a felejthetetlen ízélményekről!

Az 55 éve alapított Budakeszi Erdészeti Arborétum a Budai Tájvédelmi Körzet fokozottan védett területe. Kiváló kikapcsolódási lehetőséget nyújt a kirándulni vágyóknak. Az itt eltöltött nyugodt séták mellett a folyamatosan fejlődő, eszközrendszerében bővülő játszótér, valamint a színes programok kínálnak lehetőséget az aktív kikapcsolódásra.

A Budakeszi Herbárium élőgyűjteménye országosan (Tápiószelén) regisztrált, nemzetközileg is jegyzett génmegőrző állomány. Szakirányú (pl. erdészeti, kertészeti) diákok, de végzettek számára is tanulságos itt egy olyan növényközösség megismerése, amelynek célja, hogy a jelen környezeti (benne éghajlati) körülmények között kiválóan meghonosítható, kár- és kórokozóktól mentes, szelektált, eddig az országban kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert fákat és cserjéket mutasson be. A Nemzetközi Dendrológiai Alapítvány Budakeszi Herbárium tanösvényének korszerűsítésével és kibővítésével célunk a látogatószám növelése. A 200 folyóméter pallós rendszerű tanösvény kiépítése, valamint a csatlakozó 600 méter hosszú, részben természetes erdőn átvezető további tanösvény szakasz kéregforgácsos lefedése nagymértékben javítja a terület áttekinthetőségét és bejárhatóságát.

Magasságot, izgalmakat kedvelő kalandorokat várunk a Budakeszi Kalandparkban. Gyönyörű erdei környezetben, 6 különböző nehézségű pályával várjuk a kalandot keresőket. 60 állomásos, komplex akadálypályánkon minden korosztály megtalálhatja magának a kihívást. A hidak, függő- és csúszópályák kialakítása garantáltan emlékezetes szórakozást nyújt kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Vissza a fára!

Zöld kalandok Budapest belvárosától mindössze 20 percre. Több, mint 50 állatfaj, állatsimogató, kalandpark és játszóterek, változatos programok minden nap. A Budapesthez simuló hegyek közötti völgyben meghúzódó Budakeszi Vadaspark, a fővárostól húsz percnyire található. A Vadaspark a hazánkban és az Európában őshonos vadfajokat erdei környezetben mutatja be a látogatóknak.

Sportcsarnok, uszoda, wellness és - a nyári szezonban - strand egy létesítményben. A létesítmény sportcsarnoki részén nem csak a lelátóval övezett küzdőtér kapott helyet, hanem két sportterem is. Létesítményünkben sok fajta teremsport versenyeinek tudunk teret adni, de konferenciák, ünnepségek, zenés-táncos rendezvények és kulturális események megrendezésére is alkalmas. Az utóbbi lehetőség kiszolgáló hátterét a lelátóval szemben kialakított, közel 90 m²-es színpad adja.