A Dunántúli-középhegység három nagy hegycsoportból áll. Egyik a Bakony, amely Keszthelytől a Balaton-felvidéken át húzódik egészen Pannonhalmáig. Másik a Vértes-Velencei-hegyvidék, amely Fejér megyében található. Harmadik a Dunazug-hegyvidék. Ennek hegyei a Pilis, a Gerecse, és a Budai-hegység, valamint Bicske-Zsámbéki-medence. A Dunántúli-középhegység nagyobb települései közül néhány: Veszprém, Várpalota, Oroszlány, Tatabánya.

Az egykori bőrgyár épületének, Bicske ipari és építészeti örökségének megmentése több szempontból is kiemelt jelentőségű. Célunk a Lajtha László zenei örökségének beemelése a köztudatba, munkásságán keresztül a népzenei, komolyzenei és filmzenei hagyományok megismerése, és a jelenben való átélése. Tanulás, szórakozás, kibontakozás. Egy hatalmas kerttel, modern fajátékokkal felszerelt játszótérrel is várjuk az egész családot.

A pinceszinten Mór szőlőtermesztésének, a borászat múltjának bemutatására interaktív bemutató pontokat alakítottak ki. A pincében nem kerül sor szőlő- és borfeldolgozásra. A Móri borvidék borászainak minőségi palackozott borait mutatják be, illetve értékesítik. Lehetőség van terembérlésre is, rendezvények tartására.

A Pilisi Parkerdő és Budakeszi által körül ölelt 40 hektáros füves legelőkön, természetes közegben töltik napjaikat a lovarda négylábúi. Egész évben nyitva állunk a lovagolni vágyó, lovakat és természetet kedvelő érdeklődők előtt. A lovardát könnyen megközelítheted autóval és tömegközlekedéssel is. Közel vagyunk a városhoz, így akár egy hosszabb ebéd időben is kijöhetsz lovagolni.

Lovagvölgy Élménypark Cseszneken, a Magas-Bakony szívében. A Lovagvölgy nem csak egy hely, maga a modern kori varázslat, ami kiszakít a hétköznapokból, a munkából, iskolából, a jelenből és kicsit a valóságból, ahol minden igazibb és mégis varázslatosabb, mint máshol. Minden korosztály számára rejteget újdonságokat, programokat, érdekességeket; utazásra hív, kihívásokra, játékra, élményre, kalandra és felfedezésre csábít!.

A Lovas Zugoly Vendégház és Lovarda a Vértes és a Gerecse lábánál helyezkedik el, gyönyörű, érintetlen természeti környezetben, alig 45 kilométerre Budapesttől. Nyugodt, családias, barátságos vendégház, távol a világ zajától, közel a természethez. Ideális hely az aktív pihenést választók, a lovaglás, a túrázás, a biciklizés szerelmeseinek.

A Szekér Csárda közvetlenül az M1 autópálya mellett,Óbarok pihenőhelyénél (43 km kő) található, egyaránt megközelíthető Budapest és Hegyeshalom irányából. Hotel és étterem, ahol egy helyen mindent megtalálsz. Töltsd az éjszakát kényelmes szobáinkban, vagy állj meg egy ízletes ebédre az utazásod során.

Az interaktív elemekkel, másutt nem látható régi filmfelvételekkel különlegessé tett, közel 300 négyzetméteres kiállításnak az Magyar Kosárlabda Országos Szövetség új budaörsi székháza ad otthont. A múzeumban megelevenedik a múlt, előkerülnek a régi idők nagy sztárjai, jeles személyiségei, híres bajnokcsapatai, eredményes kupacsapatai, a válogatottak sikerei olimpiákon és az Európa-bajnokságokon, minden ami a magyar kosárlabdasport hírnevét növelte.