Bánfalvy Stúdió előadásai országszerte 2026-ban online jegyvásárlási lehetőséggel. A Bánfalvy Stúdió egy művészeti alapítvány, amely színházi előadások előállításával és forgalmazásával foglalkozik, és egyben fenntartója a Bánfalvy Ági Színészképző Szakközépiskolának. Portfoliónkban megtalálhatóak a musicalek (Grease, A Kaktusz Virága), a vígjátékok (A Miniszter Félrelép, Elvis, Oltár, Miami) és a drámák is (Abigél). Évente több, mint 100 előadást tartunk meg, amelyekben olyan színészekkel dolgozunk együtt, mint Vastag Csaba, Beleznay Endre, Kiss Ramóna, Száraz Dénes, Harmath Imre. Rendszeresen tartunk előadásokat Budapesten (Stefánia Palota, Belvárosi Színház, Pesti Magyar Színház), ugyanakkor folyamatosan jelen vagyunk a pólus városokban is, mint pl.: Debrecen, Miskolc, Szombathely, Szeged. Produkcióinkban rendszeresen lehetőséget szoktunk biztosítani a végzett növendékeinknek.

Ray Cooney: Páratlan Páros

Janklovics Péter Dumaszínház előadások 2026-ban online jegyvásárlási lehetőséggel. A Kisherceg tudósa, a Revizor, járási orvosa, idegbeteg, tolószékes rendező, zeneakadémiai oktató, és a Sziget arca is volt már. Egy ember, akiben számtalan személyiség találkozik most már a dumaszínpadon is. Színész, humorista, performansz-harcos, kisfilm-hős, és szerethető antihős, alkalmi jelleggel rádiós műsorvezető. Évtizedes színészi tapasztalattal is lámpalázas előadás előtt.

Felméri Péter előadások 2026-ban online jegyvásárlási lehetőséggel. A Dumaszínház társulatának tagja. Humora nem ismer határokat. Kolozsváron született, megjárta Amerikát, hogy a harlemi metróban bolyongva, a Central-park-i kerekerdőt megkerülve végül a budapesti Dumaszínházban találja meg a számítását.

Filharmonikus koncertek országszerte online jegyvásárlási lehetőséggel 2026-ban. A filharmonikus együttesek színvonalas műsorral várják a komolyzene szerelmeseit. Magyarország több nagy múlttal rendelkező együttessel büszkélkedhet. A hazai komolyzenei élet meghatározó alakjai többek között a Nemzeti Filharmonikusok és a Kodály Filharmonikusok is. Az együttesek gyakran a könnyedebb műfajokban is kipróbálják magukat.

Mátra Művelődési Központ programok, rendezvények 2026-ban. Programkínálatukban kiállítások, elődadások, zenei programok, gyermekelőadások, fesztiválok és különböző ünnepnapokhoz kapcsolódó programok szerepelnek. A fiatalabb és idősebb korosztály számára egyaránt kínálnak programokat, szórakozási lehetőségeket.

Flesch Károly Kulturális Központ programok 2026. Kulturális rendezvények, színház, koncertek, előadások, kiállítások várják Mosonmagyaróváron az érdeklődőket. Szórakoztató műsorok, kézműves foglalkozások, családi és gyermek programok, értékes és érdekes kikapcsolódási lehetőségek közül válogathatnak a látogatók egész évben.