A Dunai Bástyában `Duna, hajók, mesterségek` címmel nyílt kiállítás 2013-ban, amelyen az egyik teremben a hajóácsok munkáját is megismerhetik a látogatók. A török kort követően a folyami áruszállítást a magyarországi hajókészítők, hajósok a többi európai országgal azonos színvonalú hajókkal végezték. Komárom volt az egyik olyan város a Duna mellett, ahol nagy precizitással és hozzáértéssel épültek az ilyen hajók.

Kiemelt ajánlat

Ismerkedjen meg a Monostori Erőd különleges állandó kiállításán 2026-ban a Monarchia korabeli katonaélettel! A tárlat betekintést nyújt a katonák mindennapjaiba, a szállások és a fegyelmi rendszerek működésébe, miközben élményszerűen mutatja be a történelmi valóságot. A komáromi Monostori Erőd állandó kiállítása tökéletes program történelmi érdeklődésű látogatóknak, iskolai csoportoknak, családoknak és mindenki számára, aki szeretne mélyebb bepillantást nyerni a Monarchia katonai mindennapjaiba.

Fedezd fel a hadtörténet izgalmas világát2026-ban a Monostori Erőd udvarán található szabadtéri haditechnikai parkban! A Komárom egyik legkülönlegesebb látnivalójaként ismert helyszín egyedülálló betekintést nyújt a hidegháború korszakának fegyverkezésébe és katonai eszközeibe. A komáromi haditechnikai park ideális program családoknak, történelemrajongóknak és kirándulóknak egyaránt. Ha különleges látnivalót keresel Komáromban, a Monostori Erőd szabadtéri kiállítása garantáltan maradandó élményt nyújt.

A Dunai Bástya felújításával Komáromban a turisztikai attrakciót jelentő erőd szolgáltatásai bővültek, a dunai hajózás és a duna-menti mesterségek hagyományait bemutató kiállítások létesültek. A Dunai Bástyában `Duna, hajók, mesterségek` címmel nyílt kiállítás 2013-ban. A kapcsolódó helyiségekben a Duna menti hagyományos mesterségek, a halászat, aranymosás, és a hajóácsok munkáját is megismerhetik a látogatók.

Zeneakadémia programajánló 2026 / 2027-es évre online jegyvásárlási lehetőséggel. Neves fellépők, színvonalas zenei programok várják az érdeklődőket egész évben. A világ 50 legjobb előadóművészeti egyeteme között van, Nagyterme legendás hangversenyhelyszín. Egyedülálló szecessziós épülete csak fokozza az itt megtapasztalható élményeket.

Miskolci 2026. évi programok. Kiállítások, koncertek, fesztiválok, színházi előadások, filmvetítések, gasztronómiai és zenés programok, szabadtéri színpadi előadások, sportesemények és még számos szabadidős garantált- és fakultatív programlehetőség várja az érdeklődő közönséget Miskolcon.

Dr. Schwab Richárd előadása: Életmód és daganatprevenció – a bélflóra szerepe a rákmegelőzésben
Miskolci 2026. évi programok. Kiállítások, koncertek, fesztiválok, színházi előadások, filmvetítések, gasztronómiai és zenés programok, szabadtéri színpadi előadások, sportesemények és még számos szabadidős garantált- és fakultatív programlehetőség várja az érdeklődő közönséget Miskolcon.
Kiemelt ajánlat

Hévízi 2026. évi programok. A világhírű fürdőváros egész évben változatos eseményekkel várja a látogatókat: fesztiválok, koncertek, kulturális rendezvények, családi programok és gasztronómiai események színesítik a programkínálatát. A Hévíz programok 2026. évi eseménynaptár összeállításban megtalálod az aktuális hévízi rendezvényeket és fesztiválokat, amelyek a gyógytó és a hangulatos belváros környezetében kínálnak élményeket.

Orgonakoncert a Szentlélek Templomban - Az orgonazene évszázados gyöngyszemei
Hévízi 2026. évi programok. A világhírű fürdőváros egész évben változatos eseményekkel várja a látogatókat: fesztiválok, koncertek, kulturális rendezvények, családi programok és gasztronómiai események színesítik a programkínálatát. A Hévíz programok 2026. évi eseménynaptár összeállításban megtalálod az aktuális hévízi rendezvényeket és fesztiválokat, amelyek a gyógytó és a hangulatos belváros környezetében kínálnak élményeket.
Kiemelt ajánlat

Kulturális programok, rendezvények és események minden korosztály számára 2026-ban a miskolci Művészetek Házában jegyvásárlási lehetőséggel. Koncertek, színházi előadások, művészet, kikapcsolódás és szórakozás Miskolcon. Kőhajításnyira a Sötét kaputól, a belváros szívében, épp csak egy könnyű sétára a Villanyrendőrtől és az avasi borospincéktől, a Művészetek Házában azért dolgoznak, hogy a látogatók sose unatkozzanak. Legyen szó irodalomról, könnyű-, vagy komolyzenéről, színházról, filmről, képzőművészetről.

A nagy múltú Vidám Színpad, változatos, folyamatosan bővülő repertoárral várja nézőit 2026-ban is. A klasszikus vígjátékok kedvelői éppúgy megtalálják az ízlésüknek megfelelő előadást, mint azok, akik a modern, kortárs vagy akár a zenés színház iránt érdeklődnek. A gyerekeket zenés mesejátékokkal és egyedülállóan kényelmes nézőtérrel várják, ahol minden ülésről zavartalan rálátás nyílik a színpadra.